Hírlevél feliratkozás

Keresztnév:

E-mail:

Termékismertető   Üzleti lehetőség

Sikeres munkatársaim


Star Diamond (SD)


nagy_gabor02_258

Nagy László

Star Ruby (SR)


bussy_sandor_02_258

Bussy Sándor és Szövetes Éva

kosztrane_210

Kosztráné Nyitrai Erzsébet és Kosztra Mihály

 

 

csanyi_eva1_160Csányi Éva vagyok. 18 éve lettem vállalkozó. Köszönhetem ezt egy üzletembernek, aki minden találkozásunkkor elmondta, hogy ne dolgozzak másnak, mert nem becsülik meg, nem fizetik meg. Hát lett egy közös cégünk.

Ugyanekkor talált meg egy MLM üzlet, amit ma is tisztelek. 7 évig dolgoztam benne aktívan. Rengeteget tanultam ott az emberekrõl, a kommunikációról, az üzletépítésrõl, és vezetõ lettem. Nagy sikertörténet azonban nem lett belõle. A végére már nem volt erõm a meghívásokra, az üzlettársak lelkesítésére, a személyes problémák megoldására. Így új területet kerestem, és ott megismerkedtem egy újabb „fontos üzletemberrel az életemben”, aki az internet rejtelmeibe vezetett be.

csanyi_eva2_160Aztán eltelt 7-8 év. Dolgoztam külföldi cégek képviseleténél alkalmazottként és vállalkozóként is, majd egy pénzintézetben. Családunk lett, gyermekünk született. Kisfiúnk már elmúlt két éves, hamarosan óvodába megy. Hogyan tovább? Többször eszembe jutott az MLM, hisz ott a munka végén a szabadság áll és nem a következõ napi munka. De az egykori nehézségekkel már nem akartam újra szembesülni.
Arról gondolkodtunk itthon, mivel foglalkozzunk, ami nem igényli az egész életünket, és ugyanakkor anyagi biztonságot is nyújt. Az internet mindig ott volt a fejünkben, de nem találtuk a témát.

És a téma megtalált minket! Jött egy e-mail egy barátunktól, attól a bizonyos régi internetes üzletembertõl, és felajánlotta az MLM-et a sokat emlegetett „nemszeretem részek” nélkül, itthonról, a neten építve, szabadon. Izgultam, hogy mi lehet a termék, de ez is olyan, ami mellé szívesen odaálltunk. Nem csak azért, mert már régen szerettünk volna leszokni a kávézásról, és most találtunk egy egészséges megoldást, bár ez is fontos volt! Elsõsorban azért, mert hiszünk a tradíciókban, a természet gyógyító erejében! 

 


A DXN 2009. márciusában indult el Európában.
2009. augusztusában elértük az SD, gyémánt szintet, 2010 márciusában az ESD szintet, ami azt jelenti, hogy már van egy munkatársunk aki SD, vagyis gyémánt.


Jelenleg 5 országban vannak munkatársaink, 6 nyelven működik weboldalunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolatokra és az internetes megjelenésre.

 

Ez az üzlet a jó hátteret jelenti számunkra céljaink felé, amikor megadja az egészség, szabadság és anyagi biztonság lehetőségét, időt kisfiúnkra, magunkra.

 

Mindig örömmel gondolunk arra, hogy a DXN stabilitását, ganoterapeuta felsővonalunk szaktudását, szponzorunk kiváló internetes tudását-tanítását és a magunk munkáját felhasználva, ezzel a csodálatos termékcsaláddal egészséget és pénzt közvetíthetünk az embereknek, egész Európában!

Köszönjük, hogy időt szántál a történetünkre. Reméljük, hamarosan a Te történetedet is elolvashatjuk egy ganodermakávés oldalon!

 

 

 

© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.